C

Karbantartó technikus

Continental

Nyíregyháza, Nyíregyháza, , Hungary Full Time

 

A Continental nyíregyházi gyárban 1962 óta folyik különböző gumiipari termékek gyártása. A 70-es évek elejétől gyártott légrugók fejlesztése és előállítása is ehhez a gyárhoz kötődik. A társaság 2004 novemberében olvadt be a Continental ContiTech divíziójába, 2014 óta pedig ContiTech Magyarország Kft.-ként folytatja működését. Napjainkban a vállalat a műszaki gumitermék gyártás három nagy területén vesz részt aktívan: gumikeverékek; haszongépjármű alvázakhoz, kabinokhoz, vezetőülésekhez és vasúti kocsikhoz kötődő légrugó rendszerek ill. járműipari motor és váltótartó alkatrészek.

A vállalat több mint 60 éve arra törekszik, hogy a munkavállalók számára motiváló légkört teremtsen. Ennek megfelelően egyik alapértékünk, az „Egymásért” azt is takarja, hogy a munkatársakkal közösen olyan feltételeket teremtünk, amelyek által dolgozóink büszkén mondhatják, hogy a Continentalnál dolgoznak.

Contitech Nyíregyháza

  • A karbantartó technikus betöltőjének fő feladata a gyár termelő és nem termelő berendezéséinek működőképes állapotban tartása, javítása, a preventív karbantartási feladatok elvégzése.
  • Hibakeresés és javítás vulkanizáló gépek szelepcsoportjainak javítása.
  • Üzemi energiahálózat karbantartása, javítása (hűtővíz, sűrített levegő, gőz, nitrogén)
  • Általános üzemi épületgépészeti rendszerek, kivitelezése, üzemeltetése, javítása (ivóvíz, szennyvíz, szanitertechnika)
  • Javítás és karbantartás mechatronikai rendszereken.
  • Termelő berendezések szükséges beszabályozásaink elvégzése.
  • Szükséges villamos mérések elvégzése, dokumentálása.
  • Napi karbantartási tevékenység rögzítése SAP PM rendszerben.
  • Géptelepítésekben való részvétel elektromos installációs munkák elvégzése.
  • Szakirányú végzettség víz- gáz, fűtés szerelő, csőhálózat szerelő, épületgépész technikus 
  • Hegesztési jártasság: MMA, TIG (AWI), Láng, MAG/MIG
  • Hidraulikus, pneumatikus rendszerek ismerete előny
  • Méréstechnika eljárások ismerete
  • Számítógép, (MS Office) felhasználói szintű ismerete ,
  • Magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete

Megszakítás nélküli munkarend vállalása (12-24-12-48)

Angol / német nyelvtudás előny

Siemens S7 rendszerek ismerete előny

Vezessen együtt a Continentallal! Tegye meg az első lépést, és töltse ki az online jelentkezési lapot!

Share: WhatsApp LinkedIn

Create your free OnJob profile to apply — we'll take you to Continental's application after sign-up. · Posted 24 Apr 2026.

Related jobs you can win

Hand-picked roles that match this listing on skills, category and location — each scored to your profile inside OnJob.

Explore more on OnJob

Hiring for a role like this?

Post a job on OnJob and reach AI-matched candidates.

Post a Job
Create my free profile — free